Folytatom tovább a 3 napos túrám történetét. Mondhatjuk talán azt is, hogy az igazi kaland amiért én útra kelek az ezen a napon történt. Lesz itt szó "véletlen" találkozásról, így szuper beszélgetésről. Szuper vadkemping hely megtalálásáról, a három testőrről és az éjszaka megéléséről is.
2. NAP (Csobánka - Dunabogdány - Esztergom kb. 70 km kerülőkkel együtt)
Másnap újra csodálatos kilátás tárult elém az ágyból Ildinél. Oyan volt, mintha egy erdő és tisztás közepén aludtam volna. Az esti laza program után, most közösen kávéztunk és megcsináltunk egy vezetett meditációt is. Annyira vicces ezt leírni, mert ilyet előtte soha nem csináltam senki mással így élőben. Már sokszor részt vettem online meditációs esteken, reggeleken, de így hogy valakivel együtt ülünk és meditálunk, mert nekem ez fontos, és erre ő is teljesen nyitott soha sem volt még.
A másik ami újra előjött, hogy kellett volna, hozni a tarot kártyámat! Ildinek szoktunk húzni kártyát! És otthon pakolászva a kezembe került egy vízhatan erős tok. 2021-ben abban vittem magammal a túrára. Épp tanultam használni, és az volt a feladat, hogy minden nap huzzunk egy kártyát.
Úgy látszik szépen lassan ez is beépülhet majd akár a munkámba is, mint egy önismereti eszköz. Az extrán nyitott embereknek szoktam húzni kártyát most is! Csak játékból!
9:45-kor továbbindultam. Biciklitúrázás szempontból ez elég késői időpont, mert a nagy meleg miatt sokszor reggel szoktunk tekerni, majd a nagy melegben igyekszünk nagyobb pihenőket tenni.
Csobánkáról Szenetendréig sokat gurultam, a forgalomban való áramlás most talán még könnyebb volt, pont a lejtős terep miatt. Szentendrei bekötő úton már ezer éve bringáztam. Régen mikor Pesten laktunk sokszor kitekertem egyedül vagy másokkal a városból. Feljöttek a régi emlékek. Beával a kolléganőmmel, vagy Lindával a barátnőmmel.
A Duna-parton reggeliztem Szentedrén, majd sétáltam egy kicsit a macskaköves turistás részen. Kicsit elmerültem ott abban a térben, majd gurultam tovább. Leányfalunál Prokopp Dórára gondoltam, hogy majd egyszer hozzá is eljövök, őt is mennyire szeretem, milyen szuper inspiráló ember számomra. ("Köszi Dóri, hogy vagy!")
Robogtam tovább, meg sem álltam Dunabogdányig. Készítettem pár fotót a gyerekeknek, hogy megmutassam nekik, hogy ide eljöhetnénk majd aludni, és fürdeni, majd a strand másik végén találtam egy árnyékos padot ahol "elkészítettem" a bringás ebédemet.
Olyan jó lenne szavak formájában átadni, mennyire másképp értékelünk egy (egyszerű) ételt miután a testünket intenzíven megmozgattuk. Ott voltam a szuper strandi kajálda mellett. Ettem is már ott. De mivel már csak 2 nap volt, amikor megélhetem ezt a "másfajta" kapcsolódást az élettel, étellel, létemmel, így én akkor ott a padon fogyasztottam el az ebédet.
És milyen jól tettem. Amikor összepakoltam, egyszer csak jött egy idős úr egy piros Vespa motorral! Annyira stílusos volt. Odajött hozzám, hogy elfoglalhatja-e a padot? Mondtam, hogy persze. Nem tudom mi teszi a fekvőbringa, vagy a bringa és a csomagok és én mint nő együtt, de beszélgetésbe elegyedtünk. Majdnem egy órát még ott maradtam. Kiderült hogy fotós, és dokumentumfilmeket forgat. Beszélgettünk a coachingról, egy rokonáról, az életéről, a fotózásról, és arról is, ha egyszer tényleg meg szeretném majd mutatni az embereknek az életérzést, amit átélek kisfilmek formájában azt, hogyan tegyem.
Már csak azt sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, hogy kapcsolatban maradhatnánk-e. A 3 nap legnagyobb tanúsága talán ez! Hisz elindultam kapcsolódni. Ildivel, magammal! És kibontakoztatni azt amivel a mentorom Andi nyúzott pár éve: "Neked bringázni kellene, és videókat csinálni róla!" És találkozom egy emberrel aki filmeket forgatott egész életében és fotózott. Mi ez, ha nem csoda? Könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Őrültség az egész? Igen az! Épp egy tuti telefonom sincs, de azért nem engedem el a furcsa megfoghatatlan vágyam. Tudod miért nem? Mert látom, érzem, tapasztalom, milyen az amikor emberek vagy épp én feladom magamat. Erről szól a munkám, hogy ne tegyük.
Megszületünk, teljesen itt vagyunk, létezünk, nem akarunk megfelelni senkinek. Majd egyszer csak észrevétlenül megtanuljuk letükrözni a világot. Talán az első mosollyal kezdődik. Megtanuljuk, hogyan csalhatunk mosolyt az emberek arcára, és elkezdünk kilépni önmagunkból. Ezt követően szépen lassan észrevétlenül elhagyjuk akik vagyunk. Majd eljön a pont, és elindulunk újra magunkba, önmagunkhoz! Megtalálni azt a magot, azt a létező énünket, aki tudta mit akar az élettől.
Én is ezen az úton vagyok, te is. Ha tudsz róla, ha nem. Mindenki bolyong a saját labirintusában. Egy ilyen túra fényt hoz az úton. Most írni ezeket a sorokat fényt hoz nekem, hogy egyre tisztábban megéljem aki vagyok. Hogy itt üljek könnyek között és azt mondhassam, hogy igen, megéri befektetni önmagadba!
A sikeres coach című könyvben azt mondja a pasi, hogy a coachnak is legyen coacha! De hívhatjuk kísérőnek, mentornak, pszichológusnak is. A lényeg, hogy indulj el önmagad felé! Ehhez elengedhetetlen a társ! Együtt gyógyulunk, alakulunk változunk! Ne hidd, hogy a pszichológus vagy bárki más nem a személyiségével dolgozik. Ne hidd, hogy neki nem ugyanolyan hétköznapi élete van, mint neked! Ugyan úgy, neki is be kell járni a saját labirintusát mint neked. Lehet abból tanul a legtöbbet, amikor te felvállalod a sebezhetőséged, és elkezdesz dolgozni magadon. Ne legyenek illúzióid, a sebész is teljesen kezdőként kezdi. Mindenki kezdő! A lényeg az első lépés, majd szépen jöhet a többi!
Ez a túra az én önismereti utazásom önmagammal. Igen egyedül lenni egy másik lépcsőfok. De ne feledjük ez a második ilyen túrám volt. Előtte én is társsal vagy társakkal utaztam, és biztos fogok is még.Utazunk! Az egész élet egy utazás! Önmagadhoz, önmagaddal! Így született az Életutazó Program is, de erről majd a külön bejegyzésben mesélek!
Végtelen ideig tudtunk volna beszélgetni az úrral! Végül én mondtam, hogy menjünk! Ő fürdeni, én pedig tovább az utamon!
A motorjáról készítettem képet! Ezt itthagyom az utókornak. (Fentebb és itt lent is láthatod.)
Ez a piros motor olyan volt, mint egy kis hívogató gyöngyszem, mert mire beszélgetés végére értünk, már két másik motor is állt ott. Így pár perc erejéig beszélgetésbe elegyedtem egy másik pasival is.
Ildi reggel indulás előt azt mondta olyan a biciklim, mint egy motor. Na én a pasinak nevetve meséltem a reggeli intermeccót, hogyha az én bringám olyan, mint egy motor akkor az övé, megolyan mint egy nagy hajó!
Pár mondatott beszélgettünk, de akkor már be voltam sózva mennem kellett az útamra!
Bevallom előző este elalvás előtt rámtört az izgalom, vajon másnap hol fogok aludni. Na ez most újra előjött. Meddig menjek? És hol fogok aludni. Volt egy kép a fejemben, amihez az esztergomi és a zebegényi ligetes rész passzolt. Talán tudattalanul ezt kerestem.
Viszont ezen a napon kétszer is csak úgy hirtelen lekanyarodtam az útról. Nem vizsgáltan meg az intúíciómmal merre menjek, csak fordultam, hogy "Az majd jó lesz!" Hát arra, hogy plusz kilométereket tegyek, és megnézzek olyan részeket ahol nem tudok vagy nem szeretnék majd aludni jó volt.
És kicsit visszarepültem a múltba is amikor Szabi (volt társam) alternatív útvonalakon vitt. Ami sokszor jó volt, hasznos és izgalmas, de néha azért jól megszívtuk.
Most valahol a kettő között éreztem magamat. Most először éreztem meg azt, hogy "egyedül" vagyok. De senki nem hajtott be a homokos földútra, én választottam, sőt még a térképet is megnéztem. Hajtott a kíváncsiság, vajon lesz itt valami szép part? Nem akartam késő estig tekerni, tanyát akartam verni.
Végül a felfedezés sikerrel járt, megtaláltam a vízpartot, de nem az enyém volt. Csomó autó mindenhol, egy horgászotra kialakított rész volt. Itt nagyjából Pilismarót környkén jártam. Szóval egyszerre volt vicces és bosszantó, hogy viszonylag közel az otthonomhoz, össze-vissza keringek. De legalább szép volt a táj.
Szob magasságában ismét hirtelen fordulót tettem. Kicsit lemondásban voltam, vagy talán megúszásra játszottam. A telefonom merült, meg próbáltam magam lebeszélni arról, hogy felmenjek Eszteromig és Szlovákián keresztül jöjjek vissza. Az agyam azt mondta, menj tutira, menj át komppal, és aludj Szobon vagy Zebegénynél ahol gondoltad. Na de nem volt komp. Nincs ebben a szezonban, vagy ki tudja mióta. Emlékszem kicsit csalódott voltam, így újra visszatekertem a főútra és mentem tovább. Eldöntöttem Esztergom előtt meg fogom találni a tuti helyet.
Így is lett. Végigtekerve Esztergomba másnap, tényleg a legcukibb, helyen aludtam. És a városhoz közel sok hely már foglalt volt, sok volt a sátas horgász is.
17 órakor már megállítam. Elkezdtem lepakolni a bringáról, elfektettem. Próbáltam minél kevésbé a figyelem középpontjában lenni. Viszonylag korán felálítottam a sátrat is. És amikor épp nagyan dolgoztam, megjelent 3 pasi horgászni! Látszott, hogy ez a bejáratott helyük, és én vagyok a "betolakodó". Persze ezt csak viccesen írom, mert semmi gond nem volt belőle. Sőt!
Kérdeztem magamat, hogy ez vajon miért így történik most? Mért ezt hoztam létre? A válasz magamnak az volt, hogy még mindig kellenek a társak. Balatonon az első vadkempinges éjszakán is egy csomó ember sátrazott körülöttem. Majd a Veleneci-tónál Sukoron is volt a távolban egy lakóautó. Most így, hogy valameddig "A három testőr" is itt lesz velem, megint van egy kis védelmem.
Hihetlen volt, de pont olyan helyen voltam ahol láttam a naplementét. Erre nem is számítottam, azt hittem, valahol a hátam mögött fog lemenni, de reggel pont jó lesz ha süt a nap majd és meg tudom nézni a napfelkeltét.
Ahogy ücsörögtem a sátram előtt néztem a tájat, hallgattam a horgászokat, egyszer csak oldalra néztem, és mellettem feküdt a fűben egy szív alakú és egy kör alakú kő.
Számomra varázslatos pillanat volt felfedezni őket. Teljesen meghatódtam! Haza is hoztam őket!
Ahogy lement a nap és elkezdett sötétedni megvacsoráztam, olvastam, írtam a naplóba, figyeltem a tájat, és a hajókat. Hihetetlen milyen forgalom van itt a Dunán, nem is gondolná az ember! És ami még nagyon szép volt, ahogy a szemben lévő oldalon a fák között elsuhant néha egy kivilágított vonat! Olyan hangja volt, az egész környék zengett tőle. A hegyek mintha ping-pongoztak volna a hangok játékával. A fények, a hangok, és a csillagoké volt ez a este és éjszaka. Egy idő után bebújtam a sátramba. Viszonylag még korán szerintem még 10 óra sem volt. A telefonom energiájával próbáltam spórolni. Mondtam neki, hogy reggelre még legyen benne annyi energia, hogy a napfelkeltét ha ébren leszek le tudjam fotózni.
Belül sokkal sötétebb volt, mint kint. Csendesebb is volt picit minden. Fejlámpával olvastam a könyvem még egy kis ideig, majd amikor picit éreztem, hogy elálmosodtam, elsötétítettem a kis házikómat és elaludtam.
Tényleg megnyugtatott, hogy vannak körülöttem, de azt is tudtam, hogy el fognak menni. És az is bevillant, hogy tuti az autójuk hangjára fogok felébredni, ha elmennek.
Úgy elaludtam, mint a szél. Tényleg akkor ébredtem fel, amikor mentek el az autóval. Pedig tök sok cuccok volt közel hozzám, és a pakolása és a többiből az ég világon semmit sem hallottam.
Képzeld el, ott vagy ebben a pici sátorban, és hallod a tipikus régi Volkswagen motoros Wartburg hangot, ahogy meglódul. Na az én szememből meg úgy kipattant az álom. Éreztem, hogy ki kellene menni. Nem mente el elalvás előtt. Végül nagy nehezen rávettem magam egy pisilésre, csak hogy tuti értsd miről írok.
Olyan világos volt a csillagok sem látszódtak olyan élesen, békés volt minden, de a szél fújt, suhogtak a fák levelei, hullámzott a víz. Visszabújtam! Bekapcsoltam a telefont, 0:40.
Mi? Még csak ennyi? Fúú, na most aztán tényleg egyedül alszom. Összetettem a két kezem, és kértem a teremtőt vigyázzon rám! Kint fújt a szél, minden mozgásban volt. És egyszer csak volt egy pont amikor megszállt egy békesség és nyugalom. Furcsa mód, a kinti zajok is elhallgattak. A szél elcsendesedett, a fák és a víz is nyugovóra tért. Minden csendes volt. Én is elaludtam, olyan mélyen aludtam, csak néha ébredtem fel, amikor elgémberedtem egy-egy pozícióban. Majd reggel napkelte előtt ébredtem újra.
Hamarosan jön az utolsó 3. nap befejelző rész!
