Újra kipattant a szikra a fejemből, lelkemből, a bensőmből! "Indulj el most, itt van 3 nap. Coaching után csak indulj már el, ne várj!" - Mindig várok, mintha lenne ideális idő, mintha fel lehetne készülni bármire is. Az vigasztal, hogy kicsit gyorsabb voltam, mint tavaly! Hisz augusztus 23-án 13:00-kor útra keltem újra egy mini kalandra!

1.NAP (Vácduka - Csobánka 45 km)

Szerettem volna jobban dokumentálni a túrát, de powerbank hiányában így 3. nap reggelre lemerült a telefonom.
Szóval merre is menjek? És kihez?

A másik kihívásom az volt, hogy milyen klassz lenne meglátogatni azokat akikkel valamilyen módon össze vagyok kapcsolódva. Végre elkezdtem, és összekötöttem a kellemest, a kellemessel és a hasznossal! Nehezen veszem rá magam, hogy menjek emberekhez, pedig életem első felére nagyon, nagyon jellemző volt, hogy minden kapcsolatomba óriási energiákat tettem, és valahogy úgy alakult, hogy én mentem mindenfelé. Most valami más működik bennem, így kutatom keresem, hogy megszülessen ebben is az igazi énem!

Rájöttem, hogy szeretek menni, felesleges itthon maradni, el kell indulni újra! Milyen vicces, hogy másokat inspirálni, erőt adni milyen jól megy. Első állomás pipa. Sopronfalvi Ildikóval elkezdődött a sor!
Nagyon régóta szerettem volna fotót készíteni arról mennyi cuccom van, így most ennek is adtam időt és teret.

A cél az volt, hogy most ne tekerjek egy nap nagyon sokat, és valahogy másképp lépjek ki picit a komfortzónámból. Ildi volt az első cél, ami azért izgalmas, mert amint Csobánkára költözött, mondtam neki, hogy elmegyek biciklivel. Na, de ránéztem a térképre és megláttam, hogy ott van még előtte Budakalász, Pomáz, a forgalom. Ááá, tuti nem megyek, majd kocsival.

Ahogy körvonalazódott, merre és kihez kellene menni, bejött újra Csobánka bringával! Nem bántam meg, mert amikor az ember már benne van az életben, jelen esetben a forgalomban, már minden rendben van. Ez olyan mint a folyóval áramolni. Még a parthoz kapaszkodsz, vagy vársz az út szélén, hogy elindulhass félelmetes az egész. Amikor bekerülsz a véráramba, neked is úgy forr a véred, mint az összes úton közlekedőnek.
Valami megváltozik bennem az ilyen túrák alatt, mintha egy másik énem működne. Minden olyan magától értetődő. Ha kell gyors vagyok, ha kell óvatos. Megállok, megnézem a térképet, ha kell tolom inkább a bringát.
Még egy bevásárlás is más. Valahogy jobban jelen vagyok. A Megyeri hídon mentem át, előtte megálltam Dunakeszinél egy Lidlibe venni egy két dolgot, hogyha bármi történik, nekem kajám akkor is legyen.
Olyan ez az egész, mintha megállna az idő. Talán az ismeretlen tényezők miatt. Hogy nem tudod milyenek lesznek a következő napok.

Sokszor érzem azt, hogy a 3 nap egy vízválasztó! 3 nap után, minden automatikussá válik, minden könnyebb lesz. Beáll a ritmus. Bár én ettől függetlenül, most tudatosan "csak" 3 napra léptem ki a megszokott kis világomból.
Mi kellene ahhoz, hogy mindig egy ilyen elvarázsolt világként tekintsek a napjaimra?

Mi kellene ahhoz, hogy így éljek minden napot?
Mi más lehetséges még?

Ezek a kérdések kavarognak benne, amikor e sorokat írom.

Lidlit elhagyva elindultam a megyeri híd irányába, felmászva a hídra készítettem 1-2 képet és videót, majd legurultam a másik oldalon. Érzés alapján próbáltam megtalálni a helyes irányt. Működött. Jött az a rész ahol már izgulnom kellett volna. Felüljáró, körforgalom, autós forgalom, nagy bevásárló központok. De minden rendben volt bennem, szépen haladtam, és egy jó darabig nem álltam meg a GPS-t sem elővenni, hogy tuti jó irányba haladok-e.

Nagyon klassz visszaemlékezni erre az áramlásra, átélni újra. Te aki ezt olvasod most épp, feltetted a kérdést magadban. Oké, de én nem szeretek biciklizni. És nem is mindenkinek ezt az utat kell járni. Neked az a feladatod, hogy a saját utadat megtaláld! Mi az ami téged kibillent, flowban vagy és hajlandó vagy akár még a komfortzónádból is kilépni.

Az út folyamatosan szépen lassan emelkedett, az autó forgalom sűrű volt, de elfogadható. Egyáltalán nem volt félelmetes, semmi ijesztő dolog sem történt.

Mikor már nagyon közel voltam Csobánkához, megálltam enni egy fagyit. Ücsörögtem egy lépcsőn ülve néztem az autókat! Egész más volt nézni az utat, mint részese lenni az utazásnak! Kellet a hűs fagyi, az ácsorgás, de nem lett volna jó ott maradni örökre. Ezt most így leírva, egy üzenet magamnak és neked is. Menni kell!
Menni kell! - Ezt mondta "Tomi bácsi is", a fiúk kosdi tanára is amikor hazajött a fél földet megkerülő kerékpártúrájáról!

A fagyizást követően, már nem volt sok hátra az útból. Elindultam Dobogókő irányába, majd jött egy elágazás és lefordultam Csobánkára. Ez a falu egy mini kis ékszerdoboz, csodálatos hegyekkel és sziklákkal körbevéve.

Beérve a faluba megálltam egy parknál. Tulajdonképpen a falu közepén voltam pont. Minden ide koncentrálódott. Olyan volt, mintha a falu szívébe érkeztem volna. Pénteki forgalom ide, vagy oda, nagyon jó időben érkeztem Csobánkára. Volt időm a parkban kifújni magam, és megcsinálni a csend meditáció, amiben kihívásban vagyok. Így nem Ildinél töltöttem a leeresztő időt, hanem Önmagammal! 18:00 órát beszéltünk meg, addig ő dolgozott. Biciklitúrák alatt én elvarászolódom, de ezzel a kis pihenővel olyan tudtam lenni, mint mindenki más.
Ildivel szuper volt mint mindig, így hogy ott aludtam volt időnk egy csomó mindenre. Még a faluban is sétáltunk, vacsoráztunk, dumáltunk, könyveket nézegettünk, és beszélgettünk. Én a nappaliban kaptam helyet, ahol egy egész falnyi üveg felületen keresztül láttam rá az éjjeli természetre és az égre.

Folytatás következik...