1. NAP SZOMBAT VÁCDUKA – DUNABOGDÁNY 55KM 

BLOGBA ZÁRT 2025-ÖS NYÁR – MENJÜNK VAGY NE MENJÜNK

2025 nyarán vagyunk, izgatottan várom haza a gyerekeimet az apukájuktól. Hetek óta sakkozok a fejemben. El merjek velük indulni egy két napos bringatúrára egyedül. Be fogunk férni a táskákba? Milyen lesz az idő? Mikor érnek rá? Jaj nem jó az idő, sokat esett az eső, lehűlt a levegő...stb.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok pörögnek a fejemben. Amikor hazajönnek egy hét után az apukájuktól rituálé, hogy a nappaliban alszunk. Telik az idő, és én még aznap is csak kattogok. Menjünk vagy ne menjünk. Nincs extra hőség, bringázni jó, de… Nem is folytatom a sort.

Nagyjából 10 órakor úgy döntök, hogy összepakolok. A 3 személyes sátrat sikerül az egyik nagy kerékpáros hátsótáskába betuszkolni. És hármunk összes cucca befér a maradék 3 nagy táskába. Ákos elég későn tanult meg bringázni, így őt még csomaggal nem terhelem.

11 óra van, a fiúk még mindig alszanak. Felébresztem őket. Fiúk megyünk! Ők persze nem is tudják az egészet hova tenni. Ádit sürgetem, jöjjön le a bringája fel van pakolva próbálja ki. Nem túl lelkes, de ahogy megy a bringával egy kört és megtapasztalja, hogy nem fog megszakadni totál belelkesedik. Én is boldog vagyok és izgatott. 

INDULÁS

Gyors reggeli, fotózkodás, sárga mellény, és indulás! Van egy szakasz, amit viszonylag forgalmas úton teszünk meg. Próbálok képzeletben egy védőburokba tenni a fiúkat, egész más így menni, mint egyedül. Majd lekanyarodva a fő csapásvonalról az alacsonyabb rendű úton kicsit megnyugszom. Száguldunk lefelé a lejtőn, szóval az első pár kilométeren mindig van olyan dolog, amin lehet aggódni. Majd idővel abbahagyom.


Vácdukáról indultunk Csörögön át vezet az út, majd Sződön megállunk. Megindul a nyávogás. “Messze vagyunk még?” Képzeletben fogom a fejem, hogy mi lesz itt, de aztán tovább indulunk.

Leérve a Dunapartra már minden sokkal gördülékenyebb, elkezdenek lelkesedni. Nincs extra meleg bringázásra tökéletes. Olyan boldog vagyok ahogy tekerünk a Duna mellett a gáton. Annyira rég vártam erre, hogy valahogy le tudjunk jutni autós segítség nélkül a kerékpárútra. Ákos még így sem mehetett volna rendes úton, szóval azért lesznek még necces szakaszok, de erről majd később.

Dunakeszi Burger Kinghez való megérkezés nekik egyfajta mérföldkő. Iszunk is egy shaket majd megyünk tovább. 12 órakor indultunk, így azért iparkodni kell. A táv nem sok 55 km, de gyerekekkel nem megutáltatni szeretném a túrázást, hanem megszerettetni.

Nemsokára a Megyeri hídnál vagyunk. Sokkal jobban és gyorsabban veszik az akadályt, mint vártam. Ádival tudtam, nem lesz gond, de Ákos sok szempontból kérdéses volt. Minden klasszul megy, imádom a híd átkelése utána erdős, fás szakaszt.

SZENTENDRE, ÚTON DUNABOGDÁNY FELÉ

Szentendrén is sétálunk egy kicsit, sajna már nem nagyon emlékeznek a Bogyó és Babócára amikor a mesében itt járt a család! Jobban élvezik a kondiparkot. Mert nekünk még edzeni is kell az út alatt. Ákos imádja az ilyen dolgokat, így oda úton, majd másnap vissza úton is megállunk egy ilyen kondiparkban. 

A legrázósabb szakasz az ahol nincs bringaút, és azért a forgalom elég nagy. Nincs más ilyenkor csak a bizalom. És egyfajta figyelem sugár amivel igyekszem azt vizualizálni, hogy  gyerek ügyesen teker az út szélén.

Egyszer csak eljutunk az utolsó kerékpárút szakaszhoz. Ákos már nagyon ki van, pedig már tényleg nagyon közel vagyunk. Bár extra gyorsan teker. Szóval lehet nem is olyan vészes csak én reagálom túl. Azért jó tekerni, mert olyan dolgokat látunk amiket kocsival nem. Ahogy haladuk látjuk a madarak életét és halálát is, ahogyan leszállt az áramvezetékre.

MEGÉRKEZÉS

Lassan beérünk a településre. Olyan boldog vagyok ahogy újra a Duna mellett tekerünk. Nézem az opcionális alvóhelyeket. Csak árad a Duna, és figyelni kell a vízállásra is. Elsőként a büfét vesszük célba. Rendelünk vacsorát, majd felállítjuk a sátrat. A helyiek extra segítőkészek, és végül nem csak mi sátorozunk ma itt, így mindenki extra biztonságos helyre tudja állítani a sátrát.

 Amíg én befejeztem a sátorállítást a fiúk elmentek tekerni. Felfedezték egy kis dimbes-dombos részt ahol le fel tekertek.

FÜRDÉS A SÖTÉTBEN, ÉJJELI SÁTRAS MÓKA

Még extra sötétben elmegyünk fürödni, egy minit. Ez a része ennek a kalandnak sajnos így nem volt az igazi. Tavaly mikor erre tekertem egyedül igazi beach hangulat volt, na de majd idén visszatérünk újra és kiélvezzük Dunabogdány strandélményét.

Fürdés után bevackoljuk magukat a sátorba, a gyerekek kapnak egy kis telefonidőt, majd a magunkkal hozott játékokkal játszunk, és mókázva próbálunk készíteni hármunkról egy értelmes képet. Visszanézve a képeinket ez az egyik legmókásabb élmény amire visszaemlékszem a két napból. Annyit nevettünk.

AHOGYAN ÉRKEZÜNK

Olyan ez az élet, mintha megszületnénk ide a Földre egy angyali testbe, mintha egy pici testbe sűrűsödne be a fény, és mi itt vagyunk, abban a pici baba formában, és nem lenne más dolgunk, mint árasztani kifelé a fényt. Ami lehet, így is van, de az életünk mozgásba lendül.
Kapcsolódunk a gondozóinkkal, tárgyakkal, a kisággyal vagy épp a nagyággyal; testek és lelkek érintenek minket. Van, ami ajándék, és van olyan tapasztalásunk is, ami inkább árnyék.

Ha egy fényes kis égő lámpának képzelem az életet: VILÁGÍTUNK. Kapjuk fentről folyamatosan az energiatöltést, majd egyre több minden rakódik ránk a világunkból, ami elfedi a fényünket. Se mi, se a világ nem veszi észre, hogy egyre kevésbé érezzük már azt a csodát, akik vagyunk.

A BÁTORSÁG, AMI VELÜNK EGYÜTT SZÜLETIK

Kicsik bátrak vagyunk. Tulajdonképpen nincs is más út, csak a bátorság, hisz bátorság nélkül nem indulnánk el, nem fordulnánk át, nem kezdenénk el kúszni, mászni, majd járni. Az elején mindenki örül nekünk, örül a bátorságunknak, majd ez szép lassan elmúlik. Egyre több lesz a szabály, a keret, a rendszer, határ és a kontroll.

DOBOZ-EFFEKTUS

Én gyerekként indiános könyveket olvastam, és mindenféle kalandról szóló történeteket. Minden este álmodtam magamnak egy életet. A valóság pedig egész más irányba sodort, egy sokkal kisebb és szűkebb világba.

Ezt nevezem én doboz-effektusnak. A családi doboz, majd később jön a szűk környezet doboza, közintézmények, iskolák, majd jön a nagybetűs élet. Élet? Mi mindannyian dobozokban élünk. Van, amikor egy autó dobozában ülünk minden reggel, majd belépünk a munkahelyi irodába nyolc órára, aztán hazaérve ki mekkorába, de egy ház dobozába kerülünk újra.

De ott vannak a láthatatlan dobozaink is: a félelem, a megfelelés, a szégyen, a bűntudat.
És erre sem tudunk sokáig tudatosan tekinteni, mert az élet sodrása azt mutatja: az a normális, ha így élünk, létezünk, és úgy viselkedünk, ahogy a rendszer megkívánja.

A DOBOZ BIZTONSÁGA ÉS ANNAK ÁRA

Átesünk arra az oldalra, amikor a doboz biztonságot ad. Véd a külvilágtól, a fájdalomtól, a kiszámíthatatlanságtól. De közben elválasztódunk. A doboz falai nemcsak kint tartják az igazi világot, hanem bent tartanak minket. Az a fényes csillag, ami bennünk van, most sötét olyan, mintha nem lenne fénye. De a fény ott van. Az igazi életerő, az életigenlés ott van benned, de mintha mély álomba merült volna a lélek, és elvesztette volna, mi az igaz, mi a hamis, mi a valóság és mi az illúzió.

MIÉRT ZÁRJUK BE MAGUNKAT?

A legtöbben nem tudatosan zárjuk be magunkat. A sebek, a sérülések, a régi minták lassan falakat építenek. Amikor fáj, visszahúzódunk. Amikor bántanak, elzárkózunk. És azt hisszük, hogy így biztonságban vagyunk. De közben elszigetelődünk a természettől, az emberektől, a kapcsolatoktól, legvégül önmagunktól. Minél inkább kontrollálni akarjuk az életet, annál jobban dobozba kerülünk. És egy idő után a doboz már nem véd, hanem fullaszt.

MIRE JÓ MÉGIS A DOBOZ?

Ezek nélkül a dobozok nélkül valójában nem tudnánk megtanulni, kik is vagyunk. A rendszer, amiben élünk, valójában egy tanulóterem. Olyan, mint egy gyakorlópálya, ahol a lélek kipróbálhatja magát. A doboz tehát nem az ellenség. Mert a dobozban születik meg a vágy a szabadságra. A keretek között tanuljuk meg, mi a rend, a felelősség, az együttműködés.

A KIJUTÁS ÚTJA

Elsőként jön egy érzés. Valami üzenet jön bentről: LÉPJ KI! Talán elsőként csak az utcára, a kertbe, egy erdei ösvényre. Nem kell szétverni a falakat, nem kell hátat fordítani a világnak. A feladat új módon kapcsolódni a világhoz a természethez, az emberekhez, az érzéseinkhez. Én ezen az úton kísérem az embereket új tapasztalásokra bátorítva őket. Találkozni azzal a pici emberrel, aki anno még bátor volt és lelkes.

Nem rohanunk, lépésről lépésre haladunk. A személyiségünkből, dobozból való kilépés valójában önmagunkhoz vezető út. Ez az az út, amit az Életutazó Programban is járunk. Együtt vagyunk, tanulunk, figyelünk. Minden coaching beszélgetés, minden felismerés egy újabb repedés a falon, ami beárnyékolta a fényt. A fény nem más, mint a te legtisztább önmagad megélése. Ez egy önismereti munka célja, vágya és reménye. Ezért indulunk el a közös úton.

A cél nem csak működni, nem csak megfelelni, hanem szívből, lélekből, örömből élni és létezni.
Ez az út: a félelemtől a bátorságig. A dobozból a fényig. A túlélésből a teljességig.

Amikor mások álmait éljük, észrevétlenül eltávolodunk önmagunktól

Sokszor azt sem tudjuk, mi a mi igazi vágyunk. Annyi mindennek kellett megfelelnünk életünk során, hogy az igazi, szabad létezés szinte elképzelhetetlen.
Ami ebben nehéz, hogy azt sem tudjuk, hogy nem azt az életet éljük, amit mi tényleg szeretnénk. Abban a hitben vagyunk, hogy az irány jó.

A test ebben egy nagyon jó tanítónk. Megmutatja, mi az a belső igazság, amit követni akarunk.
Az életben elért sikerek összefüggnek azzal, hogyan szeretnénk megfelelni apánk és esetleg anyánk elvárásainak.

Ha elkezdjük figyelni magunkat, mit vehetünk észre magunkon egyes szituációkban, amikor nem tudjuk önmagunkat adni:
Elkerüljük a kényes helyzeteket és beszélgetéseket, mellébeszélünk, indokolatlan helyzetben indulatkitöréseink vannak, és adott helyzetekben elrejtjük az érzéseinket, vagy épp túl sokat fecsegünk.

Az időnk nagy része alkalmazkodással, megfeleléssel és szorongással telik, amiket utána valamivel enyhíteni kell.
Sokszor ez lehet az esti, túl bőséges vacsora, vagy a hétvégi iszogatás, amivel kiengedjük a bennünk megbúvó feszültségeket.

A múlt programjai – láthatatlanul irányítanak

Mi ennek az oka?
A bennünk fellelhető hiányok egy téves képet adnak magunkról, így a téves látás teljesen eltorzítja azt az érzékelést és érzést, ami bennünk van magunkkal és a világgal kapcsolatban. Emiatt a saját hazugságcsapdánkba kerülünk.

Ha mélyebbre nézünk, kiderül, hogy a legtöbb hiányérzet nem a jelen helyzetből fakad, hanem a múltunkból: csak akkor vagyunk szerethetők, ha megfelelünk mások elvárásainak.
Sok belső hiányérzet gyökere a gyermekkori megfelelési mintákban rejlik. Ezek mélyen beépülnek, és felnőttként is észrevétlenül irányítanak bennünket.

MI A KIÚT? – Az igazsághoz vezető út önmagunkon át

Megismerni a belső, mély hiányprogramjainkat és téves hitrendszereinket. Kockáról kockára újraépíteni a személyiségünket. Ennek egyik legjobb eszköze azoknak, akik velem dolgoznak, az Életutazó Program, ami egy integrál szemléletű folyamat. A pszichológia és a coaching mellett megjelenik a meditáció és más tudatosságot segítő eszközrendszer is a folyamatban.

Két ember együtt tud változni és fejlődni. Kapcsolati sérüléseink miatt, amíg nem vállaljuk a sebezhetőséget legalább egy ember előtt, nem tudunk magasabbra emelkedni. A kulcs: önmagunk megnyitása.

És tudom, ott van benned számtalan kérdés:
Mi van, ha nem sikerül?
Mi lesz, ha rosszabb lesz, mint előtte?
Ezekre a kérdésekre nincsen okos válasz.
Itt az ugrás lehetősége van.
A folyón így vagy úgy át kell kelni. Vagy örökre azon a parton maradsz, ahol most nem érzed jól magadat.

Minden megtett lépésnek van értelme. A felismerés csak az első lépés.
A változáshoz apró, de tudatos gyakorlatok segíthetnek, amelyek beépülve lassan új irányt adnak az életünknek.

A benned lévő bizonytalanságot tudja oldani egy első coachingbeszélgetés, ami már rögtön hozhat felismeréseket és erőt számodra.
Én Az Igazi Hős Útjának neveztem el!
Minden egyes lépés, amit magadért teszel, egy mini csoda és mennyország megélése nap mint nap.
A cél maga az út, de a cél visz minket végig az úton.

A SZÜLINAPI AJÁNDÉK – Egy döntés önmagamért

A születésnap mindig olyan, mint valami új kezdet, mintha egy új élet kezdődhetne el. Emellett várunk valami varázslatot, valami csodát, várjuk az ajándékokat, a szeretetet. Érdekes tánc ez magunkkal. Magunktól várjuk a szeretetet, vagy a világtól? Én teszek egy lépést azért, hogy szuper születésnapom legyen, vagy várom, hogy a családom, a férjem, a gyerekem, a bárki ajándékozzon meg engem? Erről beszélgettem a napokban egy szintén szülinapossal.

De mi van, ha én magam vagyok a legnagyobb ajándék, és én tehetek önmagamért a legtöbbet? Ízlelgetem ezt utólag, és már előtte is. Valahogy erre hajlok, mint a fa, amit fúj a szél. A világtól való ajándék csak ezt követően jön el.

Hagyom, hogy az élet is megajándékozzon engem?

KIFOGÁSOK HELYETT BÁTORSÁG

Érezted már azt, hogy „Jaj, ez nekem nem jár?” vagy „Jaj, nekem ehhez nincs bátorságom?”

Én számtalanszor éltem kifogásokkal, hogy miért ne lépjek, miért ne menjek olyan utakra, amire a szívem vágyik. Így volt ez a tengerikajakozással is. Ezer éve volt benne részem, de egyedül soha nem bátorkodtam, mindig csak dupla kajakkal mentem valakivel, de annak is már sok éve, 2011, 2016 és 2017-ben. Inkább egy totális újrakezdésnek éltem meg az egészet.

Szuper kifogásaim voltak. A pénz, a félelem és harmadik, ha még ez nem lenne elég: túl gyenge a karom.

De eljön a pont, az idő, a tér, és valami belső hang, amikor nem várhatsz tovább. Menni kell.

2025.10.18. – SZÜLINAP EVEZÉS?

Én vagyok az életem Mágusa, de énem egy része még mindig ellenáll.
Letekerek Gödre bringával, fúj a szél, lökdös engem és a bringát. „Anyám, mi lesz itt a vízen?”
Pár pillanat múlva ott állunk egy másik hölgytársammal a Dunaparton, és az elméleti oktatást tartják éppen kettőnknek. Az idő nem javul, csak egyre erősebben fúj a szél. Így megszületik a döntés: holnap 3 órakor újra találkozunk.

Kicsit úgy érzem magam, mint a hegymászók, amikor készülnek a csúcstámadásra, és a rossz időjárás miatt bölcsen úgy döntenek, visszatérnek az alaptáborba. Oké, megvolt az akklimatizációs túra, mi is megkaptuk a részletes elméleti oktatást, de ahhoz, hogy legyőzzük magunkat, újra kell indulni. Addig nem tudunk mit csinálni, csak várni.

2025.10.19. – MÉG MINDIG JÁTÉKBAN AZ IZGALOMMAL

Egész vasárnap átszervezve, vagy inkább minden más lemondva. Most az első, hogy beváltsam az ajándékot önmagamnak, és újra legyőzzem magamat. Nem vonulhatok le a hegyről csak úgy. Ez most elsőbbséget élvez.
Az időjárás napos, néha felhős, de totális szélcsend van. Itt a tökéletes októberi időablak egy evezésre. Mivel lett két új résztvevő, így újból kaptunk egy mini elméleti oktatást, majd gyorsan egymást követve levittük a vízhez a kajakokat.

Belegázoltunk a vízbe, a lábfejem totálisan lezsibbadt. Eszembe jutott, amikor 2011-ben egy csodás erdei folyamba gázoltam ugyanígy Görögországban, és eszméletlenül fájdalmas volt a hideg víz. Amúgy jól bírom, de a lábfejem nem. Nagyon nem.

Kajak beállítva a megadott instrukciók alapján, majd bénázva beszálltam. Nehéz volt egyenesben tartani a hajót evezés közben, így leengedtük a skeget, ami nem kormányoz, csak stabilizálja az irányt az evezésnél. Na, ez nekem nagyon kellett is.

Küzdöttem sokszor. Olyan szokásos Eris első próbálkozás volt. Ha a kerékpártúra olyan, mint az élet, az evezés is az. Igaz, talán egy ilyen „első alkalom” mégis nehezebb, hisz tanuló fázisban vagyok. Ezt kellett tudatosítanom, hogy ne várjak magamtól maximumot és könnyedséget. De értékes volt átélni és visszaemlékezni arra is, milyen nehezen tanultam meg kerékpározni is anno. És most már 14 év bringatúrázás után az is sokkal könnyebb, mint az első túrák. Csak úgy tekerni meg pláne könnyű.

Azért is írom le a saját történetem, hogy a könnyedség nem érkezik meg rögtön. Lehet, hogy meg kell küzdenünk magunkkal és a testünkkel, az agyunkkal és a lelkünkkel.

Ahogy telt az idő, egyre jobban ment minden csodás volt a vízről látni az őszi tájat. Az idő pedig napos volt és meleg. Végül egy szál pólóban eveztem, és a mentőmellényben, ami még melegített is, elég volt így ennyi ruha, plusz réteget nem is vettem magamra. Pár óra alatt tanultunk sarkantyút kerülni és ferdén átevezni a folyón (traverzálni). A kiszállás is ment, igaz, be volt dermedve a lábam, csak megfagyott a beszálláskor.

Összességében szuper élmény volt, nem is éreztem, hogy el vagyok fáradva – na de itthon…

HAZAÚT ÉS OTTHON

Gyorsan összeszedtem magam a végén, mert még várt rám a következő izgalom: haza kell tekerni, és közben tudtam be fog sötétedni.
Feltekertem még a gödi réteseshez, hátha veszek rétest, de mivel még 6 óra körül is sor volt, és már nem volt szívemhez kedves rétes, így elengedtem. Inkább nekiindultam a hazaútnak.
Az utat ismertem, de azért egész más volt egyedül a sötétben tekerni, mint valakivel. De még akkor is para sok szempontból. Tekertem, mint a gép, a lábam nem volt felmelegedve a hideg víz után, így az esti hűvösben, tekerés közben majd lefagyott a lábujjam.

A legkényelmetlenebb érzésem akkor volt amikor a kutyák ugattak. Lehet világosban észre sem vesz egy kutya téged ahogy bringával suhansz, vagy akkor én nem figyelek erre annyira, de amikor a sötét erdősávban haladtam, és elkezdett ugatni egy vagy két kutya. Na az durva volt.

Elég jó tempóban, világító lámpákkal hazaértem. A lábam is rögtön belemelegedett, ahogy elkezdtem lépéseket tenni.

ÉBREDÉS, NAPFELKELTE, SZIVÁRVÁNY

Nehezen aludtam el este, mert annyi élmény ért előző nap, de mire elaludtam az éjszaka már nyugodtan telt. Az ébresztő 5-kor ébresztett, de ellustultam, így a nap már javában kelt fel mire kijöttem a sátorból.

Amit viszont fogadott szemben, az egy szivárvány volt. Milyen csodálatos ajándék ez így az utolsó reggelre.

Sétáltam egyet, készítettem pár fotót, majd visszabújtam. Nem sokáig feküdtem, inkább összepakoltam a cuccaim.

SÁTRAS SZOMSZÉDOLÁS, KÁVÉ

7 óra volt, hamar akartam indulni, de az eső elkezdett szemerkélni, a szomszédok invitálásának pedig nem lehetett ellenállni. Én, aki nem is kávézom, újra ittam reggel egy kávét. De hát ki tud ellenállni egy nyílt tűzön főtt kávénak, és annyi hasznos utazási tippet kaptam, hogy jegyzetet kellett nyitnom a telefonomba.

INDULÁS ÉS A VONATTAL VALÓ VERSENY

Végül 9-kor keltem ténylegesen útra. Ki kellett találnom valamit, mert tudtam, hogy Esztergomig ez az útszakasz nem lesz túl izgalmas. Ami végül az izgalmat hozta egy tehervonat volt. Egy darabig a bringaút felett futott a sín, és ott zötyögött elég lassan felettem. Nagyon félelmetes és méltóságteljes látvány volt így alulnézetből, pláne ilyen közelről. Majd a bringaút bekanyarodott egy alagútba a sín alá, és a kerékpárút meg is megszűnt. Fel kellett hajtani az autóútra, így a vonat lehagyott. De ezerrel tekertem a faluban épp Neszmélyben voltam. Volt egy pont amikor elértem és hosszas tekerés után le is előztem.

Újra megkattantam, hogy leelőztem a vonatot. Ujjongtam magamban az úton. Később sorompó volt ami megállított, így még ez megismétlődött kétszer, de mint a fagyinál is, az első volt a legízesebb.

Az unalmasnak várt szakasz végül nagyon sok örömet hozott, hálás voltam érte nagyon.

ESZTERGOM, PÁRKÁNY - Legjobb ebéd, legjobb kilátással

Esztergomba érve éreztem, hogy éhes vagyok. Meg szerettem volna keresni Párkányban a szelfi pontot. Elképzeltem, hogy ott végre megsütöm az édesburgonyás-kolbászos-hagymás egytálételt az Anditól kapott kókuszzsíron.

Nagyon kellett a pihenés és a finom étel ebben a melegben. Felemelő élmény volt a főzés és az ebéd. A képek remélem visszaadják.

ÚTBAN HAZAFELÉ

Nagyjából 13 órakor indultam tovább a gáton, eszméletlen meleg volt. Szob előtt már meg kellett állnom, éreztem azt a súlyt, ami ilyenkor rajtam van. Valaminek a vége, minden nehézzé válik, hiába lapos az út, morcos leszek. Az az egy lelkesített, hogy Szobon akartam enni egy fagyit.

Végül egy Somogyi Eszter nevű csajszival nagyon jót beszélgettünk fagyizás közben. 15:30-kor indultam tovább, nagyon jól haladtam, de Nagymaroson újra megálltam enni egy nutellás palacsintát.

Vácra érve nagyjából 18:30-kor felhívtam Anikót, hogy otthon van-e. Így még vele is beszélgettem kicsit.

Az utolsó szakaszt extra csiga módra tetem meg, mert 20:15 körül értem Vácdukára!

Hazaértem! Leírhatatlan érzés volt! Tekertem a 6 nap alatt nagyjából 460 km-t és az egész túra alatt nem volt izomfájdalom, lelki mély gyötrődés. Az a sok-sok év önismereti munka önmagamon, beérett végre. Egy másik ember születik folyton folyvást, és a túra remélhetőleg támogatja ezt a folyamatot. Imádtam!

Köszönöm magamnak a bátorságot, hogy elindultam, és köszönöm a szállásadóimnak, hogy befogadtak és mindenkinek az úton akivel találkoztam és beszélgettem, hogy velem voltak kicsit.

SZÉKESFEHÉRVÁRI START – Új tájak és látnivalók

Ezen a napon Székesfehérvár belvárosában ébredtem ébresztő nélkül, hamarabb, mint ahogy a telefon csörgött volna. Andival ittam még egy kávét reggel, gyorsan felpakoltam a bringát és 7 órakor már úton is voltam kifelé a városból.

Imádok úgy közlekedni a városokban amikor még van egy kis nyugalom az utcákon. Igaz ez itt inkább a sétálóutcára volt igaz, mert az utakon már voltak autók.

Ma első cél Gánt bauxitbányászati múzeum és földtani park volt. Az úton nagyon jól haladtam, végre reggel elindultam, nagyon élveztem a tekerést, üdítő volt egy totál új utat feldezeni. Zámoly volt az első település. Volt sok kamion is, de valahogy annyira együtt tudtam ezen a napon áramolni a járművekkel és az úttal, hogy nem okozott semmi lelki nehézséget.

GÁNT - Földtani park

9 órára értem a Múzeumhoz, ami csak 10 órakor nyitott. Andi kérdezte előző nap, hogy csináltam e főzős, kajálós életképet. Rájöttem, hogy tényleg nem is csináltam, így a nyitásra várakozva az út szélén ezzel is szórakoztattam magamat, így megreggeliztem.

Majd újra naplót írtam, olvastam és ennek a hármasát próbáltam fotókon több kevesebb sikerrel megörökíteni.

Gánt a Vértesben található, Európa egyik legjelentősebb bauxitbányászati központja volt. A külszíni fejtés mára „marsbéli tájként” ismert látványosság lett, ahol vörös, sárga és szürke színekben játszó dombok, sziklafalak láthatók. A Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és a tanösvény bemutatja a bauxit keletkezését, a bányászat történetét és a környék földtani érdekességeit.

A Park engem teljesen elvarázsolt, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kerékpártúrázva elért helyek, nekem többszörös élményt adnak, mintha csak kocsival gurultam volna a helyszínre. Igyekeztem tempósan körbejárni a helyet, és meg-megállni átérezni a föld különlegességét.

Valahogy a föld és ennek a tájegységnek a különleges működése mindig visszatért még ezen a napon. Később a Tatai Fényes Tanösvénynél, majd Dunaalmáson egy kénes kis medencénél is.

Annyira boldog voltam bent, mintha egy másik világba csöppentem volna.

AZ ÚTON - Totális flow

Az út további része totálisan flow volt. Olyan volt, mintha ezzel a nappal egy új szintre léptem volna. Hitben, erőben és lélekben.

Újra eljutottam olyan helyekre, ahol régen 2021-ben már aludtunk Szabival (Gyerekeim Apukájával). Ez volt Kőhányáspuszta. Totálisan fel voltam dobódva. Az Öröm közösség Facebook csoportba készítettem is egy videót itt.

Innen az utam Oroszlányra vezetett, amiben volt száguldás, szuper bringaút, és egy extra gyors Lidlis vásárlás.

BOKODI – Lebegő falu

Száguldásom következő helyszíne Bokod volt. A „lebegő falu” elnevezés a tó fölé, cölöpökre épített horgászházakról származik. A stégek és házikók szinte labirintust alkotnak, egyedülálló látványt nyújtva. A hely különlegessége, hogy a tó egy része télen sem fagy be teljesen, a meleg víz miatt, így a horgászat egész évben lehetséges. Fotósok egyik kedvence, sokszor nevezik „Magyarország Velencéjének” is.

Már jártam itt 2000-ben. Anno engem sokkal jobban megragadott. Akkor még nem volt ilyen felkapott, és Szilvivel biztos jobb helyről közelítettük meg.

De legalább kipróbáltam a Büfét ami itt üzemelt, igaz újra jól elbeszélgettem az időt, amit utólag bántam. Bár, ha jól belegondolok kellett az energia a következő szakaszhoz, hogy nem voltam éhes egyáltalán később.

Nem szeretek visszafelé haladni, így nem akartam Oroszlányba visszatekerni a rázkódós emelkedőn, így balra vettem az irányt. Egy darabig földúton mentem, de aztán jött a homok. Na megint elég hülyén éreztem magam. Itt vagyok a semmi közepén, nézem a térképet, igyekszem nem eltévedni, tolom a biciklit, de valahogy akkor is bizarr volt az egész. Tuti nem vagyok normális. De kijutottam a rendes útra egy idő után.

TATAI FÉNYES TANÖSVÉNY

A következő turistacélpont a tatai Fényes Tanösvény volt. Még soha nem voltam itt, és nagyon szerettem volna időben még zárás előtt odaérni. Tekertem, mint a gép, így fotót nem is nagyon készítettem az úton.

Ezen a szakaszon már szintén voltunk 2021-ben. Környe - Tatabánya – Tata. 17 óra előtt sikerült odaérnem. A pénztáros és a portás vigyázott a bringámra még bejártam a tanösvényt. Itt is egy órát töltöttem, ahogy délelőtt Gánton.

A tanösvény, az Által-ér völgyében, Tata mellett található, 1,3–1,5 km hosszú pallós ösvény. Karsztforrások vize táplálja, melyek folyamatosan bugyognak fel a tómederből (20–22 °C-os hőmérséklettel). A tanösvény hidakon, pallókon, függőhídon vezet át a lápvidéken. Gazdag élővilág: tündérrózsa, nádas, vízi teknősök, vidrák, gémek és más védett madarak figyelhetők meg. A hely egyszerre oktató és élményszerű, hiszen természetvédelmi bemutatóhely és egyben kalandos sétaútvonal is.

Elvarázsolt az első tó, leültem a padra, csak nézem és élveztem ezt a csodahelyet. Majd mentem tovább és egyre izgalmasabb lett az egész. De beszéljenek helyettem a képek.

UTOLSÓ VADKEMPING - Élmények sokasága, kénes fürdő

Az utam végén feltöltöttem a vízkészletem, megmosakodtam, és útra keltem most már azzal a céllal, hogy megyek és valahol a Duna mellett alszom. Innen kb. 8-10 km múlva el is értem Dunaalmást. A bringaúton haladva megláttam egy autót és egy sátrat, így megfordultam és lementem én is.

Egy cuki pár épp ma érkezett, és 4 napot terveztek maradni a Duna mellett. Visszajárnak ide Tatabányáról. Ott lakásban laknak, és itt lenni nekik is egy természeti csoda. Tudtak mindent, hol mi van, történelmi információkat, mit érdemes enni-inni a büfében, és Heni mutatta meg a kénes fürdőt is.

Amiről annyit lehet tudni, hogy Dunaalmás határában található, kevéssé ismert természeti érdekesség. A földből feltörő forrásvíz kénes illatú, gyógyhatásúnak tartják (reumatikus panaszokra, bőrproblémákra). A helyiek régi „titkos fürdőhelye” volt, ma inkább különleges kirándulási célpontként emlegetik.

Utólag derült ki, hogy egy éve a gyerekeim Apukájukkal kenutúrájuk során is ugyanitt aludtak és fürödtek abban a mini medencében, ahol én is.

Tudom magamat ismétlem, de újra átmentem a játékos kisgyerek énembe, és futkároztam a táborhelyem és a kismedence között. Fürödtem, sátrat állítottam, fürödtem, naplementéhez rohantam, majd azért estére lelassultam.

Vicces módon annyira elvarázsolt a hely, hogy a szomszédok esti borozós invitálására nem értem oda. Ők rutinosak voltak, jött az esti szúnyograj és bevonultak a sátrukba, én meg elalélva ültem kint. Már este 9 volt és nem voltam éhes, de ki volt készítve a vacsorám. Olvastam, ettem, majd én is bemenekültem a sátorba. Hiába vettem fel ruhát és még zoknit is nem volt már annyira jó kint a szúnyogok miatt.

KITÁGULT A TÉR A SÁTORBAN 

A sátorban még elég sokáig olvastam, és azt vettem észre, hogy az elején a cucokkal együtt nagyon szűkös volt a hely, ahogy teltek a napok úgy tágult ki a tér. Nyilván fizikálisan ugyan akkora volt, de a megélése az életemnek, a kis kuckómnak olyan nagyra nyílt ahogy csak lehetett az 5. nap estéjére. 

Imádtam! Imádom, imádom!

A napi táv 90 km volt. Hihetetlen mennyi élménnyel gazdagodtam ezen a napon is és milyen szép távot tettem meg.

Lehet pont ezért a holnap lesz a legnehezebb?

ÚJRA ELINDULNI, NAPLÓZÁS

A kilátó mellett éjszaka volt a legnyugodtabb az összes közül. Az előző éjjeli beszélgetés élménye olyan csodás álmot hozott. A telefonom be volt állítva hajnali ébresztőre, mert mindenképp meg akartam nézni, ahogy kel a nap.

Varázslatos volt érezni a természet ébredésést, a hűvös levegőt, ahogy pillanatról-pillanatra egyre melegebb lett.

Ügyesen kipakoltam a sátorból és igyekeztem csöndben összepakolni a cuccom, hisz Erfan az iráni srác még aludt a sátrában. 6:20-kor ugyan úgy el is indulhattam volna mint előző nap. Amikor ezeket a sorokat írtam a naplóba akkor volt reggel 8 óra. Igyekeztem magam utólérni a naplózásban. 1.5 órát az élmények leírásával töltöttem. Tudtam ahogy telik az idő, és halmozódnak az élmények meg fog kopni, az érzés és az élmény egyvelege.

KREATÍV ÉLET – Lehetséges vajon?

A 3 napos tekerék, és az a könnyedség érzés ami átjárt így a 4. nap reggelén megerősített abban, hogy érdemes a Kreatív Élettel kísérletezni. Hisz a cél az ilyen túrával is az valahol a jelen pillanat csodáinak megélésén túl, hogy a hétköznapi életemben is tudjak ebből az erőből, játékosságból, bátorságból vinni és átadni azokkal azoknak az embereknek is akikkel a coachingfolyamatokban dolgozunk.

Ez a nap egy picit pihenőnap is volt egyen, mert Székesfehérváron volt esti fogadással szállásom, így szépen lassan és nyugiban tekertem immár végig a balatoni bringaúton. Ma nem volt semmi látnivaló betervezve.  Utólag persze rájöttem, hogy inkább hajnalba kellett volna tekerni és a nagy melegben naplózni és pihenni, így a táv rövidségétől függetlenül voltak részek ami tikkasztóak voltak a nagy melegben, de szuper száguldások is akadtak az úton amikor suhanás közben kurjongattam magamnak.

VISSZATEKINTÉS AZ ELSŐ SOLO TÚRÁMRA, ÉS A MÚLTRA

2023-ban én voltam a világ legboldogabb embere, hogy vettem a bátorságot, hogy Vácdukáról eltekerjek Balatonakarattyára, és ott aludjak, és elsőnek vadkempigezzek egyedül, majd még egy éjszakát eltöltve Velencei tónál újra.

Most pedig itt vagyok útban Székesfehérvárra újra. 2021-ben már indult innen egy túrák, akkor még a gyerekek Apukájával. Elkezdtük a Magyarországi kerékpáros körtúrát ami innen indul. Az első szakaszt sikerült abszurd módon 4 nap alatt megtenni szintén vadkempingezve.

Székesfehérváron beugrottam egy boltba, majd újra leültem naplót írni.

MÚLT – Kezdetek, egy gyerek álma vs. racionális vágyak

Itt volt időm összegezni az életem és a túrám eddigi részét. Jó volt elhagyni Balaton vonzáskörzetét is már bármennyire is élveztem. Most ezen a túrán tudatosult bennem, hogy 14 éve először keltem végre útra 32 évesen. Akkor mondta azt a Lelkem, hogy menned kell, hisz ez hív téged 15 éves korod óta. Hiába volt nagy kaland a házépítés, ez nem az igazi vágyad!

A te utad a kaland, a kapcsolódás, kerékpárral, autóval, bármivel, csak valahogy új módon felfedezni a világot, az embereket.

Ezért lettél coach, hisz az emberi történet is egy világ, amibe te ott vagy, és segíthetsz eligazodni annak aki veled szeretne változni, fejlődni, problémákat megoldani, fájdalmakat elengedni és közösen életutazni. Megkapják azt ami benned van, azt az erőt, lelkesedést, lendületet, hitet. - Üzente a lelkem.

2012 óta lett egy rutinom a túrázásban amit most ezekben a napokban nagyon éltem. Valahogy most minden egybe állt. De 2023-tól egyedül mindent újra kellett a túrában is építeni és az életben is. A folyamat nem gyors, ellenben lassú és fájdalmas, tele szomorúsággal és könnyekkel. De menni kell. Egyik jelszavam magamnak és másoknak: “Éld meg az életed, és ne csak túléld.”

2011-ben megálmodtam, hogy Pusi Zoli, alias Puskás Zoltán túrájának egy szakaszát csináljuk meg mielőtt még gyerekünk lesz a házépítést követően. Nagyon nagy vágyam volt eljutni Firenzébe, és összehozni ezt a kerékpártúrázással, extra szuper ötletnek tűnt.

Ugyan ebben az évben, Laci barátunk kitalálta, hogy ő pedig egy Bosznia-Hercegovina kerékpártúrát szeretne tenni Dubrovnikba azon az útvonalon, amin keresztül a földkerülő házaspár is ment anno 2010 magasságában az fekvőkerékpáros edzőtúrájukra.

Így 2012-re két nagy túra is volt kilátásban. Végre, amiről álmodtam a valóságban is megjelent. Iszonyúan féltem, de tudatosan készültem az utazásra, szerintem női kerékpártúrázóként nem is lehet ezt másképp. Én ezt nem izomból csinálom, hanem szívből és edzésekkel.

2012-es év TÚRASZEMSZÖGBŐL

2012 - Március 15-ei 4 napos ünnep alatt - I. Edzőtúra
2012 - Balatonkerülés - II. Edzőtúra
2012 - Győr - Kanyargás Ausztriában és hazaút Vácdukára - III. Edzőtúra

Az edzőtúrákon én voltam a leglassabb, de én akartam a legjobban útrakelni és menni, és felfedezni más módon a világot. Csak ezért sikerült, a belső hajtóerő és a belső vezetés, mint stratégia ami számít.

BETELJESÜLT ÁLMOK:

2012 - Vácduka - Bosznia-Hercegovina - Dubrovnik 1000 km

2012 - Szentgotthárd - Firenze 930 km

Ezt követően az ember azt érzi, minden lehetséges! Tényleg egy óriási transzformációs erővel hatott ránk a két túra.

JELEN – Csak itt vagyok, és élvezem a pillanatot

Este 8-kor Andinál elraktároztuk a bringám és vettem végre egy gyors igazi zuhanyt is. Majd körbejártuk még az este folyamán Fehérvár egy részét gyalog. Mindig rájövök, hogy szeretem ezt a helyet, és örültem, hogy Andi befogadott egy estére. Én aki nem iszik nagyon alkolholt egy pohár búza vagy meggysörre vágytam, semmi másra. Jól meg is ütött hirtelen, de mint ahogy az egész túra ez is egy élmény volt akkor este.

JÖVŐ – Mi az én nagy publikus vágyam?

Ez a túra, valahol egy edzés is számomra. Pont ma ahogy igyekszem online formába is önteni ezt az írást, a papír naplómat felhasználva jöttem rá, hogy kellene a nagy célomnak is egy dátum.

2030

Abban az évben leszek 50 éves, és már írtam korábban erről, nagyon nagy vágyam lenne eltekerni Európa legnyugatibb pontjára, ami nagyjából egy 4000 km-es túra. Mivel van két fiam, akik most 10 és 12 évesek így kicsit lehetetlen küldetésnek érzem, hisz még akkor is kicsik lesznek. És nem is látom, hogyan lehetne kivenni az életből nagyjából 60-66 napot, és megteremteni az anyagi fedezetet, de a remény hal meg utoljára. Azt érzem, ha nincs egy olyan cél, ami egy óriási álomnak még mindig csak egy kicsi szelete, akkor énem egy része nem tud kibontakozni. És az életünk célja az örömeink megélése. Erről szoktam beszélni az Öröm közösség Facebook csoportomban is, és mesélni a megéléseimről bővebben, élőszóban.

HAJNAL - Ébredés a nádasnál, napfelkelte

A telefonom a hűvös időben sokat merült, így rögtön rádugtam tölteni, hogy tudjak majd készíteni a napfelkeltéről fotót.

A sátrat nem sikerült tökéletesen felállítani itt ott összeért és nedves lett, tudtam hogy nem itt lesz megszárítva. Elkezdtem kicuccolni mindent a sátorból, és összepakolni. Kb 6:30 körül útra is keltem, közben készítettem pár képet is.

LELASSULÁS - Naplózás, reggeli, sátorszárítás

Révfülöpig tekertem, töltöttem vizet, majd ahogy melegedett az idő picit megálltam sátrat szárítani, reggelizni és naplót írni. Jöttek mentek az emberek, horgászok, sétálok.

Az életem ilyenkor valahol olyan, mintha földön túl lenne, mintha totálisan kiszakadnék a normál valóságból, nyaralásból. A horgászokon gondolkoztam naplóírásközben, hogy ők is valahol ebben lehetnek. Erre valaki ki is mondta, amikor a társával beszélgetett, hogy neki ez kell, itt ki tud szakadni, önmaga tud lenni, nem kell viselkedni. Nagyon érdekes volt hallgatni a történetét.

HEGYESTŰ - Küzdelem, kilátás és egy kis száguldás

Az idő picit felhős volt aznap, így nekem kedvezett a tekeréshez. Mai egyik cél volt Hegyestű megtekintése. Balatonszepezdnél felkanyarodtam, majd Zánkánál elindultam a célhoz. Most először éreztem magam az úton bringával zavaró elemnek. Furcsa érzések voltak bennem, durva volt az út, vagy inkább én voltam fáradt az előző napi önszivatás után.

Amikor már lekanyarodtam a fő csapásvonalról Hegyestű felé megszűnt a forgalom, aztán jött az alacsonyrendű út és újra a tolás. 1 km volt fel az út, jó volt a hűvösebb idő, a fák árnyéka, és valamiféle rendes út, de nem adta könnyen magát, hogy feljussak.

2600 Ft volt a belépő, a hölgy nagyon kedves volt, minta hová tegyem a bringát, ahol ő szemmel tudja tartani. El volt tőle ájulva.

Nagyon hasonló volt csak nagyobb a mi otthoni bazaltömlésünkhöz, csak sokkal nagyobban látni ezt a képződményt itt. Na itt már a napon újra nagyon meleg lett, de a kilátás kárpótolt minden izzadást, és küzdelmet. Bevallom nekem valahogy kell a küzdés, kocsival sokszor nem élek át semmi extrát egy várnézőben például. De így minden értékesebb, mélyebb és élettel telibb.

Mellettem telefonon beszélgettek, és mondták is, hogy jó a Balaton, csak mindenhol belépőt kell fizetni, és egy családnak azért ez nem semmi. Hát tényleg nem.

Egy jó darabig fent ücsörögtem, ez volt a pihenőidő, de utána végre jött a gurulás, bár a fékeket húzni kellett rendesen ezen az 1 kilométeren.

A visszaút, már sokkal jobban ment kár volt aggódni. Mindig utólag értek meg sokmindent egy ilyen úton is. Vagyis tényleg végig emelkedtem idefelé, és most jött a lazulás, és száguldás. 

Az út másik fontos célja, hogy minél kevesebbet menjek ugyanazon az útszakaszon. Felfedezés, öröme adja számomra a legnagyobb flash-t. Szóval most is próbáltam irányba állni, hogy új utakat fedezzek fel.

BALATON - És egy kis fürdés

Mai nap már megjött a vágyam arra is, hogy fürödjek egyet a Balatonban, ha már itt cikázok alatta és a Balaton-Felvidéken. Örvényesre legurultam, és csobbantam egy gyorsat, majd mentem tovább. Nem éreztem maradást a strandon, ahol ezer ember nyüzsög. Utólag visszagondolva szürreális volt picit ez az élmény. Megéreztem, hogy az én életemben mindig kell egy kis csavar, valami más, nekem így jó. Nem tudok teljesen normális és hétköznapi lenni. Akkor én belül meghalok, és akkor jönnek a hülyeségek.

Ezt követően Tihanynál is megmártóztam a hűvös vízben. Azért kezdtem felvenni a strandolás ritmusát is, de csak pici időre, mert hajtott tovább a felfedező vágyam. Következő megálló Balatonfüred volt. Megittam a Colát, amit vettem és csak néztem az embereket, átéltem a nyüzsgést, ahogy mindenki élvezte a nyaralását.

HOL ALSZOM MA? - Csúcsmászás, a tökéletes szállás naplementével és napfelkeltével

Késő délutánra sokkal jobb lett a tempóm, a cél Balatonalmádi volt. Megnéztem a partot, de esélytelen volt az ajánlott helyen aludni, így felmentem az Óvári Messzelátóhoz. Éreztem, hogy megérkeztem, ez lesz az én helyem. Bár a GPS a legmeredekebb úton vitt fel, majd meghaltam, de megérte. Másnap tök jól tudtam másik utakon ereszkedni. Valamit erre ki kell találnom majd a jövőben, hogy ennyi cuccal megtaláljam a lankásabb utakat, mert halálos volt a felfelé út. Ha most nem írom ezt az online naplót, már amúgy el is fejlettem volna az aznapi esti küzdelmet, de bevillantak a képkockák. Ááááá, nagyon fájt.

A naplementében vacsorázni csodás volt. Ekkor még azért nagy volt a nyüzsgés. Egy fiatal banda is jött. Én nem is tudom, hogy hogyan lehetne írásban leírni milyen volt a fejük amikor mondtam nekik amikor lesétáltam a lépcsőn és köszöntek, hogy én nem megyek messzire, csak felverem a sátram. Láttam a fiaim ilyen korú énjüket, és csak röhögve pakolásztam a cuccaim és csináltam az alvóhelyem. Az egyik srácnak szó szerint tátva maradt a szája, még most is látom magam előtt. Bár a bringa miatt megszoktam, hogy hülyének néznek, de ez extra vicces volt.

TALÁLKOZÁS ERFANNAL - Két út, de hasonló kaland, éjjeli beszélgetés a kilátóban

Amikor épp a sátrat állítottam egyszer csak megjelent egy ázsia srác, és kérdezte angolul, hogy felállíthatja-e ő is itt a sátrát? Annyira megörültem neki. Én meg az angolul beszélni, olyan K.O., de így ebben a szituációban valahogy beindult. Pár szót beszélgettünk sátorépítés közben, aztán mindketten felmentünk a kilátóba és leültünk. Az emberek jöttek és mentek, mi meg elkezdtünk beszélgetni. Totálisan egy rúgóra járt az agyunk. Az mondjuk durva, hogy lassan mindenkinek az anyja lehetnék már az ő 24 és az én 44 évemmel, de a lelkünk vágya, a belső hívásunk egy volt. Így teljesen elveszítve az időérzékem 1-1.5-2 órát beszélgettünk, néztük a város fényeit, a Balatont és a csillagokat.

Erfan iráni származású, 6 éve Berlinben él, és ha teheti akkor utazik, ez a legbelsőbb vágya, és mindezt teszi nem hétköznapi módon. Eredetileg az Ozora fesztiválra jött, de volt pár napja és leutazott a Balatonhoz és legnagyobb részt gyalogolt. Azt mondta, így sokkal jobban meg tudja ismerni a helyeket. Néha szálláson alszik, ahogy én is tettem, hogy rendesen le tudjon zuhanyozni, de ide is úgy keveredett, hogy kérdezte a helyieket hol tudna aludni. Ők javasolták neki, hogy jöjjön fel ide, mert nagyon szép a kilátás.

Mutatott egy applikációt, az a neve, hogy “Shelter”, vagyis Németország tele van kis épített menedékkel, ahol lehet aludni. Hihetetlen jó. Mesélte, hogy bringával Németországban egy csomót túrázott, és aludt ilyenekben. 

Ahogy már korábban is írtam, nagyon egy hullámhosszon voltunk. Beszélgettünk a fiamról, a kamaszkorról, az ő megéléséről. Az Apukája azt szerette volna, ha orvos lenne, de ő az álmait követve 17 évesen eljött otthonról. Folyamatosan tartja a családjával a kapcsolatot, az anyukájával is minden nap beszél.

Érintettük a környezetünk visszajelzéseit a “nem normális” életszemléletünk kapcsán. Természetesen az ő nézőpontjából, az hogy a gyerekeim azt látják, tapasztalják, hogy ilyen vagány anyukájuk van ő szerinte ez nagyon menő és egy kincs.

Nagyon sokmindenben megerősített ez a találkozás és beszélgetés. Megmutatta, hogyha nem is fiatalon kezdtem el a “nem normális utazást vagy nyaralást”, akkor is megéri, mert valami totál mást kapunk ez által. Olyan emberekkel találkozunk, akivel talán e nélkül soha. Bár 2012-ben  kezdtem akkor még csak 32 voltam, de akkor is eltelt azóta 14 év.

A közös hullámok még abban is egyeztek, hogy egyszerre éreztük meg, hogy menni kell aludni, hisz holnap ő is útra kell és én is csak az ellenkező irányba. Még megadtam neki az előző napi vadkempinges pontos helyét, készítettünk egy közös képet majd behajtogattam magam a sátramba. Mondtam neki, hogy reggel te tuti aludni fogsz még amikor én elmegyek. És így is lett.

AZ AJÁNDÉK - Az éjszakában

Na, de hogy ne érjen itt véget az esti történet, egyszer csak Erfan szól, hogy: “Erika”

Kimásztam, “Anyám, mit akar?” - gondoltam magamban. Nekem ajándékozta a csakrás karkötőjét. Annyira meghatódtam. Újra megölelgettük egymást és ki-ki a saját sátrába nyugovóra tért. Nekem ez egy nagyon erős szimbóluma volt annak, hogy tényleg nagyon élvezte ő is velem az estét, ha már így alakult. És a sok biciklitúrázó említi mindig az irániak kedvességét, vendégszeretetét, így én is kaptam belőle.

A történet egy hét múlva folytatódik a 4. nappal. Kövesd be az oldalam és a blogom, ha szeretnéd olvasni tovább a történetem. 

INDULÁS IZGALMA – És a búcsú Orsiéktól

Ezt a napot, vasárnap jegyeztem le már Révfülöpön. Előző nap annyi élményem volt, hogy nem volt idő írni.

Orsiéknál nagyjából 7 óra után ébredtem. Nagyon izgatott voltam újra, éjjel sokszor felébredtem, de reggel nem éreztem magam fáradtnak. Szuperságos közös reggeli után egy gyors fotót követően elindultam nagyjából 9:45-kor. 

Az emberi találkozások megörökítése rájöttem nagyon fontos. A 6 napos túra után legközelebb nagyobb hangsúlyt fektettek a fényképekre. Fura számomra magamat lefotózni, de az egész túrát valahogy a képek és szavak egyvele tudja igazán visszaadni. És ebben van még mit fejlődni. (Így utólag is köszi Kari, a képet.)

ÚTON TAPOLCA FELÉ – Az út csodája

Visszatérve az indulásra. Jó meleg volt, igazi strandolós idő, ennek ellenére nagyon jól haladtam. Újra magával ragadott az izgatottság érzése, vajon hol fogok aludni? Csobánc volt a cél. Olvastam, hogy szoktak ott aludni, de a bringa miatt elég kérdéses volt. Bár az agyamban akkor más cél nem nagyon lebegett csak az, hogy: “Én ott alszom.”

Na de nem szaladok ennyire előre. Előtte még feltekertem Tapolcára. A Balatonkör útminősége sok helyen még tényleg nem a legjobb, de a Balaton elhagyva annál szuperebb utakon kerekeztem. Mezők között, szőlőt szegélyezve, búzatáblákat átszelve, varázslatos volt a Tapolcáig vezető útszakasz. 

Csodák csodájára DM szombat délután nagyjából 3 óra magasságában is nyitva volt, így a hiányzó fogkefét is beszereztem, majd legurultam a tóhoz. 

Ez a túra számomra arra is szolgál, hogy megfigyeljem mikor tudok a belső hangomra hallgatni, az intuícióra, és mikor próbálok meg valamit agyból megoldani. A munkám kapcsán úgy szoktam erről beszélni, hogy olyan folyamatokban dolgozok a hozzám fordulókkal, ami több mint coaching. A cél a lelkünk és ego-n összehangolása, hogy tényleg azt az életet tudjuk élni, amiben a szívünk vezet és nem a hozott hitrendszereink, megtanult sémáink irányítanak.

Ez a túra számomra olyan, mint az élet esszenciája. Koncentrált gyakorlótér. Ahol hibázok, mert ez a nap is meg fogja mutatni, hogy van, amikor túltolom, és nem figyelek mit adna inkább az élet könnyedén.

Ez az intuitív út vezetett le a központba is. A Tapolcai Malom-tó mesebeli hangulatával teljesen elvarázsolt. Nekem egész Nyugat-Magyarország egy csoda. Valahogy a Duna másik oldalán lenni egy újfajta életérzés. Igazi ajándék.

Csak néztem az embereket, a vizet, a nyüzsgést, hallgattam a zajokat. Ültem a padon, ettem a fagyimat és csak elmerültem a pillanatban. Majd eszembe jutott, hogy kellene víz. És hoppá, észrevettem egy ivókutat, így gyorsan meg is töltöttem az összes üvegemet.

Tapolca neve a latin "toplica" (meleg vizű forrás) szóból ered, utalva a város alatt húzódó karsztvízrendszerre. A Malom-tó és környéke évszázadok óta fontos központja a városnak – a malom már a középkorban is működött, és egészen a 20. századig használták. A tó vize ma is forrásokból táplálkozik, a város alatt pedig barlangrendszer húzódik, amelyet ma is látogathatóvá tettek.

CSOBÁNC, MINT PRÓBATÉTEL – Makacsság vagy éberség, ez itt a kérdés?

Elhagyva a várost Gyulakeszi felé vettem az irányt, itt írták az autós parkolót Csobáncra, gonoltam meglátjuk a bringával meddig jutok. Útba ejtettem még egy Lidl-t. Nagyon jó időben nekiindultam a hegynek. Bringa nélkül gyorsan felértem volna, egy útba jövő családot meg is kérdeztem milyen az út. A srác mondta meddig érdemes feltolni és utána ott elrejteni a bringát és magam folytatni az utat.

„Hát”-tal nem kezdünk mondatot, de most mégis. Hát, ha figyeltem volna belső hangra, vagy Accessesként feltettem volna egy kérdést, biztos nem égettem volna el felesleges annyi energiát, mint aznap itt. De én makacs módon kitaláltam, hogy tuti van valami jó út. Toltam egy darabig egy tanösvényen a bringát, hátha majd arra jó lesz. Nem lett jobb. Sőt! 

Valahogy a Kaukázusi kefir az utam társa lett ebben a 6 napban. Ez volt akkor ott a melegben az őrültségem közepette az agyhűsítő pontom. Kifli és a kefir. Majd a hang már kiabált. Fordulj vissza.

Végül otthagytam a bringát, ahol javasolták, és felmentem csak én és pár értékesebb cucc a kishátizsákban + víz. A bringát lekötöttem magához, és bíztam a sorsban.

Itt van az egyik legszebb kilátás és legteljesebb panoráma a Balaton-felvidékről. Végtelenül boldog voltam ott fent. Igaz a hőség perzselő volt, de ez volt a második legnagyobb célállomásom. Egyszer érdemes lenne visszajönni és itt aludni. Ezt a tervemet nem vetettem el. Másnap Hegyestűn a pénztáros hölgy mondta, hogy nagyon sokan csinálják ezt.

A lefelé vezető út bringával ereszkedve sokkal rosszabb volt, addigra jött ki a fáradtság is rajtam. Sikerült kétszer tolás közben felborítani a bringát, és a másodiknál beakadt a bowden a sárvédőbe. Segítséggel sikerült kiszedni. Óriási tanulópénz volt, hogy ennyire ne toljam túl. Ez túl sok. Csak imádkoztam, és reménykedtem, hogy nem sérült meg a bowden, és fogok tudni váltani és nem rombolom szét rögtön a túrát a 2. napon.

Szerencsére minden rendben volt. De bennem azért valami nagyon megtört. Ha eddig nem is bántottam magam, na most azért durván meg tudtam figyelni minden vihar dúlt bennem. Este 7 óra volt, néztem a térképet, hogy merre menjek. A cél az volt, hogy a fix szállásokon kívül találjak valami vadkempinges helyet, ha nem megy akkor végső cél a kemping. De az agyam csak pörgött. “Hülye vagyok, mit csinálok?” “Van ennek értelme?” “Keress egy kempinget az a tuti!”

Utólag nagyon hálás vagyok ezért a tapasztalásért, mert, ha ez nincs akkor nem tudok rálátni arra sem, amit hétköznap is kér tőlünk az elme. BIZTONSÁG! BIZTONSÁG! - Átadtam magam az útnak, és csak tekertem, és láttam számtalan helyet is ahol lehetne aludni. Tulajdonképpen nagyon sok hely van, de normál körülmények között csak suhanunk, és megyünk az előre eltervezett célig. Lássuk be Csobánc is “csak ez volt” otthon és valami egész mást adott így. De még így is maradt pár fix ötletek az alvásra, de menetközben megnézve helyeket, egyik sem jött be. De lehetőség mindig van, a választás a miénk. Kérdés, hogy észrevesszük-e vagy sem. Tudunk e nyitottak lenni vagy nem.

LESZ, AMI LESZ, ALSZOM, AHOL ALSZOM – Megtaláltam 😊

Utolsó lendületben tényleg csak mentem már a balatoni bringaúton lesz, ami lesz alapon. Egyszercsak jött egy víz felé tartó leágazás Ábrahámhegy után a következő település előtt. Nem gondolkoztam, csak lefordultam.

Sűrű nádas vezetett le az aznapi alvóhelyemre. Egy pici vízfolt a Balatonból, és körbe nád mindenütt, de extra közel a város. Két autó állt ott és jó pár kishajó lebegett a vízen. Találtam egy olyan helyet, ahol elfért a sátor. Mivel már lement a nap, gyorsan felállítottam a sátrat. Mivel senki nem volt itt gyorsan megmosakodtam, majd ettem egy kicsit vacsorára. Közben egy Apa és Fia visszatért, ha horgászatból nekik intettem még majd bebújtam a sátorba. Írtam, olvastam majd bevackoltam a hálózsákba magam rendesen az alváshoz. Tök jól aludtam, bár hűvös volt az éjjel és párás. Most is felébredtem éjjel, de reggel korán ébredtem.

INDULÁS ELŐTTI NAPOK – Az izgalom határán

• Már napok óta totális izgalomban voltam, képes leszek végre meghaladni magam a 2.5-3 napos határomat?
• Képes leszek arra, hogy egyedül 6-7 napot egyedül tekerjek?
• Képes leszek megtenni 440-460 km-t Kerékpárral?

Előző este még az utolsó dolgokat is bepakoltam, vagyis azt hittem, de reggel annyira izgalomban voltam, hogy sikerült a fogkefémet itthon hagyni a fogmosás után, és még pár dolgot, amik végül nem is hiányoztak. (Fogkefét persze vettem.) 

Vonattal Fonyódig – Transzban a startig

5:50-kor ébredtem, 6:33-kor indultam el bringával és 7:07-re voltam Vácon. Elég jó idő, ahhoz képest, hogy mennyi cuccom van. Reni előző nap kérdezte a cuccaim súlyát, így lemértem. 16 kg a táskák + háromszög táska. A bringa pedig 18 kg, vagyis én ezt meg nem emelem egyben.

Végre indulhatok. Lőttem pár fotót magamról, de be voltam tojva. Totális transzban tettem meg az utat, annyira sima volt minden, elmúlt az elviselhetetlen feszültség. Azt sem bántam, hogy ilyen korán érkeztem. Hisz mindenen izgulok: Pl.: Állomás, cucc, bringa hogy kerül fel a vágányhoz, majd a vonatra, térkép stb…

Rájöttem, hogy a Deákvári oldalon le tudok gurulni a bringával, így csak egy lifet kell használni. Leszedtem az összes cuccot a bicikliről, a 4 táskát és felvittem először azokat, majd a bringát hátsó kerékre állítva szintén. Majd 1 perc alatt újra menetkész lett a bringa a csomagokkal együtt. A flow megmaradt az út 90 %-ban a 6 napban.

Amíg megjött a vonat olvastam. Arra számítottam, hogy péntek miatt már biztos sokan lesznek, de szerencsére nem volt tumultus, de azért így is matekozni kellett a bringákkal.

Úgy éltem meg újra ezt a vonatozást, mint egy kisgyerek, a 3.5 órás út elrepült. :)

(2023-ban az első túrámon is volt egy mini vonatos rész. A blogon ez is olvasható).

A social médiában is megosztottam az indulást, mert úgy éreztem fontos lesz, mert ez az utazás egy jelkép arra, hogy kicsi lépésekkel megélhetjük az álmainkat, legyen az teljesen abszurd. Érdekes volt ennek kapcsán megtapasztalni, hogy páran láttak is itt-ott, az úton, az állomáson.

Olyan ez az egész, mintha egy másik dimenzióba kerülnél. Nincs múlt, nincs jövő csak ez a pillanat most. A vonatút végére teljesen kiüresedett a vagon, nekem Fonyód volt a legideálisabb start hely.

Bár megriadtam az elején rögtön, mert lépcső vezetett le az aluljáróba. De levettem a csomagot és két körben lejutottam. A Balatoni oldalon már ki tudtam tolni a bringát.

Ákos a kisebbik fiam felhívott amikor már fent voltam. Olyan jól tudnak időzíteni, jó volt vele picit beszélni, mert utána ők is és elmerültek az utazásban és a nyaralásban. Szóval volt egy kis videós facetime. Elég fura volt, így az utcán. De nagyon bennem volt már a mehetnék.

A belső átállás már a vonaton megtörtént. Kiléptem az időből, és beléptem a jelenbe.

ELSŐ KILOMÉTEREK FONYÓDTÓL BUZSÁKIG, ELTÉVEDÉS, FLOW

Nekem ez a nap arról szólt, hogy megnézzem a Balatontól déli irányban lévő Fehér kápolnát Buzsákon és a legnagyobb vágyam volt eljutni Somogyvámosra a Pusztatoronyhoz vagy inkább templomhoz, ezt követően pedig Orsihoz Balatonmáriafürdőre.

Persze ahogy az sokszor lenni szokott egy túra elején az izgalomtól már az elején egy picit eltévedtem a jó kezdés után. Mondhatni még be volt szűkülve a látásom, és nem láttam a kis zöld táblát, ahol le kellett térni a főútról egy alacsony rendű útra Buzsák felé.

2012-ben ugyan így eltévedünk egy 1000 km túra elején, de azt követően már egyszer sem. Hála a jó térképnek és a páromnak. De most rajtam volt a sor, hogy jó irányba haladjak az utamon.

Az út eleje teljes lelki békében telt, eszméletlen szuper bringautak vannak a települések között, és csak úgy suhantam. Közben még egy picit borús volt az ég, ami nekem kedvezett, és a pár csepp eső is hűtött, így könnyebb haladni bringával, mint az erős tűző napon. 

Az első megálló Buzsák volt a Fehér kápolna. Csak én voltam ott épp akkor.

A buzsáki határban található meg egy fasor szegélyezve bringaút vezet a fák ölelésében álló Fehér Mária-kápolnához. Ez a román stílusú kis templomocska a 13. századból származik, és egy valaha itt állt település emlékét őrzi. A helyi hagyomány szerint ott emelték, ahol egykor a Szűzanya megjelent.

Ez a hely egyszerre volt múlt és jelen és a béke szigete.

SOMOGYVÁMOS ÉS A PUSZTATORONY CSODÁJA

A kápolnák megtekintve suhantam tovább, a szívem vitt a Toronyhoz. Itthon még mikor terveztem a túrát az volt az első gondolatom, hogy itt is lehetne aludni. Amúgy lehetne, de a 25 km után azért nem állok meg, hisz még csak 15:00 volt, amikor ott jártam. És vártam az Orsival való találkozást is nagyon.

Egy ilyen úton minden pillanat lehet egy flow, lásd a vonatozás, de amikor toltam fel a bringát egy fehér kavicsos úton, és körbevett az arany színű búza, és megpillantottam a templomtornyot ujjongtam, mint egy kisgyerek. Én, a föld, az ég és a torony. Pár lépés után újra fel tudtam ülni és tekerni, és pillanatról-pillanatra közelebb kerülni az első nagyobb célomhoz. Most újra írni ezt a történetet szívemig hatoló érzés, és szinte szédítő. Pedig csak 25 kilométerre hagytam el a nyüzsgő Balatont.

Sokszor érzem úgy, hogy az életben elkerülnek a csodák, miközben sokszor azt érzem csodafejlesztő vagyok a munkámban. De itt a dimbes-dombos búzatáblák között, eldugott kincsként tornyosult a Pusztatemplom amit a legjobban vártam. A 12. századi Árpád-kori pusztatemplom hajdanán, a török háborúk előtt egy település volt ezen a helyen, mára viszont csak ez a titokzatos templom áll itt, egy óriási falevélre emlékeztető földnyelven.

Tényleg úgy éreztem magam, mint egy felfedező. Sehol senki nem volt sehol közel s távol. Boldogan ettem meg a pogácsámat mielőtt visszatekertem a faluba.

Végre ott voltam, vagyis itt magamban, a helyen. Minden egybe állt. Majd útrakeltem újra, hogy a szívem megtapasztalhasson valami ujjat.

VISSZA A NYÜZSGÉSBE: fagyi, napló, kapcsolódás

Betértem egy kisboltba még rögtön Somogyvámoson egy hideg kakaóra és kértem a kulacsaimba vizet. A GPS visszavitt volna ugyan azon az úton, de én ezt nem akartam, így a boltos nővel is megkonzultáltam a tervem. Persze a GPS néha vinne még úttalan útra is, így volt egy fölösleges kanyar, de ezt követen gyorsan irányba álltam. Nagyon jól haladtam egy picit nagyobb forgalmú, de szuper sima utakon.

Marcalnál ettem két gombóc fagyit, és ezt követen már tekertem Máriafürdőre. Ott beugrottam a Coopba, vinni valami apróságot a családnak. Orsiék érkezéséig pedig kiültem a mólóra és naplót írtam, hogy az élmények könnyen vissza tudjanak jönni.

Este mikor a nyaralójuknál találkoztunk gyors bepakolás és zuhanyzás után megvacsoráztam és majdnem éjfélig beszélgettünk és nevettünk Orsival. Az elektronikai dolgokat pedig töltöttem. Közben izgatottan vártam a folytatást, de az éjszaka sokkal nyugodtabban telt, mint az előző éjjel.

A nap végre megéreztem a bennem lévő erőt, és a nyugodtam énemet, mint aki eddig működött. Megéltem az estét, majd vártam mi minden vár rám még holnap ha elindulok.

ÖSSZEGZÉS - Az első napról

A túra elején mindig ott van az izgalom, a bizonytalanság, de már az első nap után elkezd kirajzolódni, miért volt fontos elindulni. Megtapasztani, hogy lehet egyre könyedebb az élet, és ez a túra is maga az élet eszenciája.

A Fehér kápolna, a Pusztatemplom és az arany búzatáblák között a Balatonpartra visszaérve valami mély béke érkezett meg belém. Olyan pillanatokat éltem át, amiket sosem felejtek el. Nem volt belső harc, mint az elmúlt években. Csak kisebb csaták az út további részén. De erről majd még mesélek.

Hamarosan folytatom a történetet a 2. nappal, ahol új élmények, tájak, új kérdések és új felfedezések vártak rám.

👉 Ha tetszett, írd meg kommentben, mi volt számodra a legszebb rész – vagy oszd meg egy barátoddal, akinek szüksége van egy kis inspirációra!
Kövess a blogon, hogy ne maradj le a következő napokról se!